Tizenegyedik osztály első félévében járunk, Kinga és Reni
ominózus párizsi kirándulása, és egy (számomra fontos, illetve értékes)
főszereplő távozása után.
Szerintem a legszembetűnőbb változás a 4. könyv után az maga
a főszereplő viselkedése. Végre egy magabiztos Renit kapunk, aki végre kiáll
magáért, bátran kinyitja a száját, és visszaszól, ha sértegetik, nem pedig csak
elpirul, megsértődik, és/vagy sír. Mindez kétségtelenül Kinga társaságának
köszönhető, ami kifejezetten jó hatással van rá.
Szerencsére olvashatunk sok humorral megspékelt
csipkelődéseket Reni, és a zavaróan tökéletes Cortez között. Egy komolyabb
könyvben talán ezt úgy neveznénk, hogy „izzik köztük a levegő”.
A különböző érzelmi hullámvölgyek, és az egymás kerülgetései
után érkezünk el a méltán(?) híres karácsonyi bulihoz, ami az én ízlésemnek túl
csöpögős, masszív SzJG-rajongóknak valószínűleg szimplán csak romantikus rész.
Tulajdonképpen ez egy komoly fordulópont az egész regénysorozat cselekményében.
A rendkívül hirtelen jött boldogság tükrében telik a téli
szünet, valamint a „botrányos” szilveszteri buli, aminek nyilvánvalóan Cortez
lesz a megoldó embere.
Ugyan egy karácsonyi buli-féle lezárással kétségtelenül
jobban járt volna mindenki, hiszen úgy több dolog maradt volna függőben,
viszont a könyvek befejezése sajnos kötött.
A többi részhez képest jócskán ez adja a legtöbbet, ugyanis
a szokásos poénok és kínlódások mellé kapunk egy kis romantikát, csibészséget,
és megkockáztatom, hogy némi izgalmat is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése