Az időtlen szerelem-trilógia (SPOILER!)

Kerstin Gier trilógiája engem az egyedi alaptörténetével és a humorával fogott meg a legjobban.

Természetesen nem szabad szó nélkül elmenni az izgalmas eseménysorozatokon, azon, hogy a német írónő épp csak annyit szerepelteti a háttérszereplőket (pl. családtagok), amennyire szükséges, és ügyesen helyezi középpontba Gwendolyn időutazásait. Szintén megemlítendőek a nagyon szerethető karakterek, és borzasztóan precíz, gyönyörűen átgondolt cselekményszálak.

Ha szétszedem a teljes történetet a három kötetre, mindben találok olyat, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet:

A Rubinvörössel annyi csupán a problémám, hogy nagyon későn indulnak be az események. Olyan érzésem van, mintha az írónő húzni szeretné az időt (például Gwenny sehogy se akarja az anyját beavatni, ami ugye további spontán időutazást okoz), valamint az idegesítő függővég miatt is haragudtam akkor még.

A Zafírkékről határozattan tudom állítani, hogy nagyon összefolyik (számomra) a cselekménye az előző kötetével. Emiatt kicsit unalmasnak és monotonnak éreztem a történéseket ebben a részben, viszont a Lucas-szál nagyon érdekes, és jól feldobja a Zafírkéket a bál, amin Gwen kissé lerészegedik, és a legfőbb pozitívum: Xemenius megjelenése.

A Smaragdzölddel, mint lezáró kötettel alapjáraton meg vagyok elégedve, hiszen válaszokat kapunk, az izgalom a tetőfokára hág, és a kedvencem: végre összekapcsolódnak az idősíkok, valamint a régi és az új időutazások. Csupán az igazi befejezéstől vártam volna többet, hiszen mégiscsak a végső epilógusról van szó. Itt arra gondolok, hogy sok dolog kimaradt, amire kíváncsi lettem volna (példa: lesz-e valami Grace és Falk között, milyen lesz Gwen és Gideon kapcsolata, stb.). De a Lucy-Paul jelenet szépen felvet még egy kérdést, dob egyet a leült, nyugodt végszón, illetve kétségtelenül az is jó ebben a részben, hogy egy kicsit sem nyálas.

Összességében viszont szerencsére a trilógia-szerkezet által a három könyv egy szép, egységes egészet alkot, amivel így már teljesen ki is vagyok békülve, jó érzésekkel gondolok vissza az Időtlen szerelemre.