Az ocsmány borító mögött rejtőző történet alaphelyzetét az
Angyali csókot bemutató bejegyzésemben már ismertettem, így most szeretném
azt a 11 dolgot felsorolni, amik miatt a szívemhez nőtt ez a Susan Elizabeth
Phillips-regény:
1.
Cselekmény+alapszituáció
– Az írónő egy gyönyörű, romantikus történetet tár elénk, de nem a többi
ilyen könyvhöz hasonlóan (jó vicc is lenne, hiszen ez a könyv 1996-ban íródott)
nyálasan és csöpögősen. Kétségtelenül felnőtteknek íródott az Angyali csók,
ennek megfelelő a minőség, stílus és a cselekmény. Az alapszituációt pedig már
kifejtettem a fenti hivatkozáson is elérhető bejegyzésemben, így ide csak egy
idézetet illesztenék be:
„- Két idegen
vagyunk, akiket összeházasítottak. Azt hiszem, volna egy-két dolog, amit meg
kéne vitatnunk.
- Ha a gyerekeink nevét akarja kiválasztani,
angyalarcú, én passzolok.”
2.
Cirkusz
– Bár nem vagyok oda a cirkuszokért, Susan Elizabeth Phillips olyan élethűen
tudja ábrázolni ezt a világot, a fellépéseket, a környezetet, hogy az embernek
megfordul a fejében, hogy kipróbálja azt az életet is. Még az sem zavart, hogy
kicsit átestünk a ló túloldalára az állatok és az emberek közötti
kapcsolatokkal és szoros kötelékekkel...
3.
Ábrázolás
– A regény történtét külső szemlélőként olvashatjuk, de esetenként más-más
szereplőt helyez a középpontba. Ezáltal mégis ismerjük az érzéseiket,
gondolataikat, sőt, még a múltjukról is sok információt kapunk, így már nem is
személytelen az az egyes szám harmadik személy.
4.
Komoly témák
– Mivel majdnem minden karakter felnőtt, olyan, a való életben is megjelenő
problémák, szituációk is megjelennek, amik egy rózsaszín tiniregényben biztosan
nem. Ilyen például a büszkeség, a megalázkodás, bántalmazás (nem durván, csak
érintőlegesen) és a megbocsátás.
5.
Főszereplők
– A középpontban a gazdag, de tisztességes (és néha eléggé mártír) Daisy, és a
cirkuszigazgató Alex áll, két teljesen különböző jellem, de működik köztük a kémia.
Eleinte távolságtartóak, veszekednek, csipkelődnek, de aztán jobban megismerik
egymást...
6.
Mellékszereplők
– Mind érdekes személyiség, és közel sem tökéletesek, de pont ez adja a könyv
pikantériáját: kavarnak, megadják a hátteret. Közülük a legjobbra szerintem Sheba
karaktere sikerült, a maga gőgösségével, és más ellentmondásos
tulajdonságaival. Bár elvileg övé a rossz szerepe, ezt nem szabad a klasszikus
értelemben értelmezni, hiszen jelentősen köze van a boldog végkifejlethez:
„– Te tényleg
begőzöltél, amiért ezt tette veled.
– Nem tett velem
semmit.
– Dehogynem. –
Daisy hátrahúzódott, hogy a férfi mogorva arcába mosolyoghasson. – Kihozta
belőled a jót. Tényleg. Ha lányunk lesz, Shebának fogjuk keresztelni.
– Csak a holttestemen át.”
7.
Daisy és
Alex szerelme – Mivel egy romantikus regényről beszélünk, törvényszerű,
hogy (legalább) a két főszereplő egymás mellett kössön ki végtelen boldogságban.
Nem árulok el azzal sokat, hogy itt is így történik, de maga a folyamat nem
ilyen egyszerű: egyikük sem tervezi (a sebzett lelkű Alex pedig végképp nem), de
mindkettő elképesztő módon változik a körülményeknek köszönhetően – megtartva
természetesen a saját alapvető személyiségjegyeiket –, így a másikhoz csiszolódnak,
és sokkal jobban meg is értik egymást a későbbiekben, és közelebb is kerülnek
egymáshoz.
8.
Max
Petrov – Daisy orosz származású apja olyan ügyesen keveri a lapjait, hogy a
fiatalok kapcsolatát a saját javára fordítsa. Még az orosz történelmet is „beépíti”
a regénybe, emellett biztosítja a konfliktust.
9.
Tetőpont
– Max Petrovnak köszönhetően olyan váratlan dolgok történnek, amiknek
köszönhetően elszabadulnak az indulatok, megrendül a másikba vetett bizalom, és
egy komoly mélypontra kerülnek a szereplők, nem csak érzelmileg. Kicsit
sablonos, de kell ez is.
10.
Befejezés
– Mit vár az ember egy lezárásnak? Hát persze, hogy meghatóan romantikus
epilógust. Bármennyire is unjuk már, ez igenis kell, de jelen esetben nehéz
eldönteni, hogy elérzékenyültél és azért sírsz, vagy a még itt is tökéletesen
megjelenő poén miatt folynak a könnyeid:
„Szipogott,
kifújta az orrát, aztán belekezdett az eskübe. – Én, Daisy Devreaux Markov, téged…
– Elhallgatott.
Alex kérdőn felhúzta a szemöldökét. –
Csak azt ne mondd, megint elfelejtetted a nevemet. - Bőszen nézett, de Heather
esküdni mert volna, majd kipukkadt belőle a nevetés.”
11.
Alex –
Bár nem a megszokott álompasi-típus (ne feledjük, nem egy kamasz), megérdemel
egy külön pontot. A maga oroszos, cinikus humorával, és a határozott,
parancsoló stílusával mégis hamar belopja magát az olvasó szívébe. Az élet
megedzette, ezért érzelmi tekintetben más, mint a többi férfi. Legalábbis elvileg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése