Nem vagyok One Direction-rajongó.
Harry Styles-ért pedig még kevésbé rajongom. A kíváncsiságom mégis egészen
odáig vezetett, hogy elolvassam a róla szóló fanfictiont, az Aftert.
Az amerikai Anna Todd
világhírnévre tett szert azzal, hogy feltöltötte a Wattpad nevezetű weboldalra
a saját történetét. A hatalmas sikernek köszönhetően a lány szerződést kapott,
így a trilógiáját könyvváltozatban is el lehet (majd) olvasni. Emellett az
After filmváltozatot is kap. (forrás: media-addict.hu)
Szóval még régebben olvastam
erről a fanfiction-ről, de félretettem, mondván, ha majd nagyon-nagyon-nagyon
sok szabadidőm lesz, majd esetleg belenézek. Aztán elérkezett egy unatkozós
nap, így egy gyenge pillanatomban elkezdtem az Aftert.
A történet főszereplője Tessa
Young, aki megkezdi az egyetemi életet, otthon hagyva a pasiját, és az őt
egyedül nevelő anyját. A tőle jócskán különböző szobatársa révén ismeri meg
Harry-t, aki egy igazi bunkó. Tessa akaratán kívül kezd vonzódni a fiúhoz, aki
nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre semmit sem akar tőle. Tessa aztán két tűz közé kerül,
mégpedig Harry, valamint az anyja és a pasija, Noah által alkotott duó közé.
Egyre jobban feszül a húr, és Tessának döntenie kell, hogy mit és kit akar.
1D-történet lévén ugyebár mind az
összes bandatag megjelenik a történetben (a nevükön és a kinézetükön kívül nem
hasonlítanak az ihletőkhöz – pl. nincs semmi közük a zenéhez), de komolyabb
szerepet Harryn kívül csak Zayn és Liam kap. Előbbi ráhajt Tessára, utóbbi
pedig a legjobb barátja lesz.
Tehát minden történik a
cselekményfolyamban, veszekedések, kibékülések, bulizások stb.; azon pedig nem
kell meglepődnünk, hogy a két főszereplő mégiscsak egymás mellett köt ki. Mivel
Tessa még szűz, Harry pedig... khm... nem épp ragad le egyetlen csajnál, akad
bőven korhatáros rész – úgy elég konkrétan nemegyszer csap át pornóba ez az
egész.
Kétségtelenül elég jól meg oldva
a dolog, például sokat tudunk meg a szereplők múltjáról, de ha az After hibáit
akarnám felsorolni, még holnap is itt lennénk.
Először is irtózatosan sablonos
az egész, tele van valószínűtlenségekkel; gyakran ismétlődnek ugyanazok a
mondatok; Tessa néha elképesztően naiv; a mesterségesen generált, értelmetlen
feszültségektől pedig már legszívesebben más a falra másztam volna.
De tudjátok mi? Lehet, hogy nem
egy Nobel-díjas alkotás az After, de a legfontosabbat még nálam is, teljesen
kívülállónál is elérte: mindig tovább akartam olvasni. Érdekelt, hogy mi sül ki
az egészből, kifejezetten izgalmas (és nyilván túlfűtött) részeket is kapunk –
kicsit olyan ez a történet, mint a drog. És ezt tényleg úgy mondom, hogy
semmiféle érzelem nem köt a One Direction-höz.
Összességében tényleg örülök,
hogy elolvastam Anna Todd történetét, megkockáztatom, hogy még tetszett is.
Oké, eléggé tetszett. Angolul egyébként fönt van Wattpadon (azt hiszem, a 2-3. részt fölajánlja az oldal – nem tudok
nyilatkozni, nem volt még energiám elolvasni ezeket is), elég könnyen érthető,
gyorsan lehet vele haladni. Aki nem bízik eléggé a nyelvtudásában, vagy nem tud
angolul, ezen az oldalon rajongói
fordításban olvashatja a hetven-valahányadik fejezetig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése