Hasonló cipőben vagyok most, mint amikor még február közepén a Why him?-et (Miért pont ő?) láttam. Arról a filmről is szerettem volna kritikát hozni (hiszen a főszereplő James Franco az egyik kedvenc színészem), de egyszerűen nem volt miről írnom. Az egészről annyit tudnék elmondani, hogy "beteg film, de még csak nem is a minőségibb fajtából". A Sötét Ötven Árnyalatáról azért ennél valamivel többet tudok említeni, viszont előre szólok, nem egy mindent kimerítő elemzés lesz ez...
Az első és legfontosabb dolog az, hogy addig teljesen fölösleges nekiülni a filmnek (vagy éppen a könyvnek), amíg az ember nem tud elvonatkoztatni attól, hogy nem egy mély tartalommal bíró (ez így nem teljesen igaz mondjuk), Oscarra pályázó műről van szó. Mert ha valaki itt kritikus szemmel akarja figyelni a dolgokat és nem csak kikapcsolódásra vágyik, akkor vagy nagyon fog szenvedni, vagy lehúzza az egészet a sárga földig.
A cselekményről csak annyit (mivel kb. ugyanaz, mint a regény), hogy az előző részhez képest jelentősen több esemény történik itt. Eleve érdekesebb a helyzet azzal, hogy most Greynek kell futnia Ana után, és ezáltal valamivel romantikusabb és kiegyenlítettebb a dolog. Ja, és végre élettel telibbek a párbeszédek: csaj igenis kinyilvánítja a véleményét, és nem csak egy szürke kisegérként cincog a vásznon, Christian pedig láthatóan elkezd "fejlődni"...
Ami a színészeket/szereplőket illeti, meglepetten tapasztaltam, hogy milyen ismerős arcokkal találkoztam: Dr. Kalfas a Saving Hope-ból, maga Jessica King a Tűsarok nyomozóból, a True Blood-ban feltűnt Luke Grimes (akiből olyan keveset láttunk ismét, hogy egy bohém lélek helyett sokkal inkább egy bunkóként jött le), na és persze Rita Ora, aki fájdalmasan hiteltelenül játszik. És persze nem szabad elmenni szó nélkül a legfőbb karakterek megformálói mellett sem, különösen a Greyt alakító Jamie Dornan szokott téma lenni. Ugyanis ő az, aki még a rajongókat is (akik... hát szinte mind nő, gondolom) megosztja. És most nem arra gondolok, hogy kb. senki sem őt képzelte el Grey-nek (hanem mondjuk Ian Somerholdert, vagy, ha már itt tartunk, az én befutómat, Alexander Skarsgardot), hanem arra, hogy érezni, DORNAN EGYSZERŰEN NEM CHRISTIAN. Jó színész, nem azzal van a baj, de amíg Dakota Johnson tökéletesen hozza a visszafogott, szerencsétlen Anát, addig Dornanben nincs meg az alfahím, a pusztító dominancia. (Most azon lehet filozofálgatni, hogy akkor most mégsem jó színész-e, ha nem tudja magából kihozni...) Az egész filmben egyetlenegyszer emelte fel a hangját, akkor sem volt több egy átlagos dühös férfinál. Félreértés ne essék, távol álljon tőlem a hímsovinizmus hirdetése - vagy nem is tudom, minek nevezzem -, csak a regénysorozat alapján nem ez jellegtelen karakter volt beígérve...
Érdemes még kitérni a látványra és a zenére. Még mindig megvoltak a hangulatos, szép képek, a fények is nagyon rendben voltak - mondjuk arra nem emlékeztem, hogy az erotikus részek terén ennyire nem lesznek szégyellősek. A zenékre ismét nagy gondot fordítottak, kellemesek voltak - bár én a film gigaslágerét, az I Don't Wanna Live Forevert igazán egy jelentősebb, akár szenvedélyes részhez raktam volna be...
Összességében annyit a filmről, hogy eléggé korrekt volt, de eredeti hanggal tessék nézni, és nem csak a "kriszcsönözés" miatt, szerintem úgy eleve jobban élvezhető.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése