Egy nagyon is jó, érzelmekkel teli sztori lehetett volna az
Apafogó, ha…
Adatok:· Cím: Apafogó
· Eredeti cím: Nobody's Baby But Mine
· Kiadó: Victoria Kiadó
· Év: 2008 (eredeti angol változat: 1997)
Rövid tartalom: Jane, a különc fizikus életéből már
csak a gyerek hiányzik. Csakhogy mivel ő a túlzott okossága miatt sokat
szenvedett kiskorában, elhatározza, hogy csakis egy buta férfi lehet a
születendő gyermeke apja. Egy véletlen folytán Cal Bonner, a Chicago Stars
játékosa lesz a kiszemelt, akit Jane tőrbe is csal. Ám a férfi rájön a
turpisságra, és emiatt komolyan megfenyegeti a már tőle terhes Jane-t. A
professzornak nincs más választása, hozzá KELL mennie Cal-hez…
Pozitívumok: Tetszett, hogy van felvezetése az
egyébként nagyon is érdekes, komikus alapszituációnak. Vicces volt Jane fizikus
gondolkodásmódja, és igazából nem volt baj, hogy a sorozat előző részeinek
szereplői nem zavartak be (azaz nem szerepeltek). Nagyon szívesen olvastam
(volna még akár többet is) Cal szüleinek szomorú történetéről, abszolút nem
vonta el a figyelmet a főszálról. Az érzelmesség előtt azonban a legjobb
természetesen a két főszereplő közti csata volt. Kölcsönösen idegesítették
egymást, tépázták a másik idegeit – én komolyan azt hittem, ki fogják egymást
nyírni. Hatalmasakat nevettem rajtuk, az pedig, hogy össze is voltak zárva,
külön pikantériát adott az egésznek.
Negatívumok: Eleinte nem ragadott magával, nem is
volt igazán élvezhető olyankor az olvasás, amikor nagyjából semmi kontakt nem
volt Jane és Cal között. Összezavartak Cal szülei is, nem mindig volt érthető,
hogy mit éreznek vagy gondolnak; és az sem igazán jött be, hogy túl gyorsan,
ugrásokkal telt az idő. A legnagyobb gondom viszont a szerkezettel volt. A
sztori eleje lassan, már-már unalmasan építkezett, de nagyjából a könyv felénél
kiderült, hogy Jane-ben is van élet (=kiáll magáért), így aztán hihetetlen
gyorsan felpörögtek az események (a főszereplők pengeváltásai). Aztán egy
időbeli ugrással mintha megtört volna az egész (amikor a széttárod a kezed, és
nem érted, hogy most mi van, miről maradtál le), és kezdődtek a tipikus drámák,
konfliktusok, amiktől a falra mászom. (miért
kell túlbonyolítani mindent és nem tudnak egyszerűen őszinték lenni? Jane mi a
francért nem tudja elhinni, hogy Cal TÉNYLEG szereti őt?) Fel is
idegesítettem magam elég szépen.
Karakterek: Objektíven nézve az IQ-bajnok Jane a
maga hülyeségeivel eléggé furcsa volt, szubjektív szemmel viszont imádtam (még
ha néha fel is húzott). Fogalmam sincs, hogy az első részekben hol volt a nagy
szája. Mintha egy teljesen más emberré vált volna (meg kell még jegyeznem, hogy
az ő háttértörténetét nem éreztem igazán kidolgozottnak). A néha zsarnokoskodó
Cal-t is nagyon szerettem, és hát ő is tartogat meglepetéseket… Nagyon nevettem
Jane nagy felfedezésén. Ezek ketten időzített bombák voltak, és közben néha
borzasztó buták. Annie (Cal nagymamája) külön hatalmas figura volt, a pimasz
Kevint is megszerettem.
Kedvenc rész/idézet(ek): Nyilván legszívesebben arról
olvastam, ahogy Jane és Cal szívatja egymást; idézetnek is a viccesebbek közül
választottam.
„Jane nem tudott válaszolni, mert elérték a ház
hátulját, s Annie várta őket a szúnyoghálós ajtónál. Ráförmedt az unokájára. -
Mi van veled? Nem tesz jót a babának így felizgatni egy terhes nőt.
- Tessék? - mérgelődött Cal. - Ki mondta, hogy terhes?
- Máskülönben nem
vetted volna el. Nincs annyi eszed.”
„- Mit szólnál egy szendvicshez? - vágott közbe Cal
túl hirtelen. - Jane, csinálj nekünk pár szendvicset.
- Apádnak örömmel. Te
csinálj magadnak.”
Összességében szép volt, jó volt (határozottan jobb az előző
résznél), de egy kis hiányérzet maradt bennem, talán többet vártam. A sok
FELESLEGES dráma/kínlódás például igazán kimaradhatott volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése