Eredetileg a 2015-ös teljes
olvasmánylistámból a tíz legszebb borítójú könyvet szerettem volna
kiválasztani, de meglepetten tapasztaltam, hogy alig találtam olyan fedőlapot,
ami igazán tetszett volna. Így maradtam az 5-ös rangsornál, ám ebben az esetben
pedig szelektálni volt nagyon nehéz. Érdekes ellentét... A top5-ből végül éppen
csak kimaradt Lakatos Levente Szeress jobban-ja és a C. J. Roberts által írt Fogoly a sötétben.
A végső lista a következő lett:
5. Borsa Brown – Az arab: Valójában egy eléggé egyszerű borítóról
van szó, viszont a rajta szereplő arab fiatalember nem csak jól néz ki, hanem
valami megmagyarázhatatlan okból vonzza a tekintetemet. Az is előfordult, hogy
perekig csak bámultam a gyönyörű szemű fickót...
4. Georgia Cates – A fájdalom szépsége: Amellett, hogy a regényre
jellemző elemeket szépen megjeleníti a fedőlap, nekem a kedvencem rajta a
letisztultság, illetve a kellemes érzéseket keltő „fehér fény”. Bennem a
szabadság, a nyári könnyedség hangulatát idézi elő, ami tulajdonképpen A fájdalom
szépsége egyik ismérve is.
3. Jessica Sorensen – Callie, Kayden és a véletlen: Az engem
kifejezetten felidegesítő könyv a borítója alapján teljesen mást sejtetett a
cselekményhez képest. Erős szenvedélyt és szerelmet ábrázol a borító, amihez
hozzájárul az eső és a barnás árnyalat. Egyszerűen izgatott leszek akárhányszor
ránézek, hogy vajon milyen romantikus történetet tartalmaz(hatott volna)...
2. Böszörményi Gyula – Leányrablás Budapesten: Ez aztán nagyon jól el
lett találva! A borító tökéletesen megidézi a regény korszakára jellemző atmoszférát,
divatot; tényleg olyan, mint egy régi, kissé megkopott fénykép. A borítón pedig
nagyon szép és aranyos a lány – számomra tipikus Hangay Mili...
1. Laurence Plazenet – Magányos szerelem: Valójában semmit sem mond
a borító (ami a könyv tartalmát illeti), de elég csak ránézni és utána percekig
nézegetni. Egyszerű, letisztult, mégis gyönyörű. A világosság és a rajta szereplő
lány a maga szolid sminkjével és különleges hajával nyugodtságot áraszt. Lehetne
egy könnyű szerelmi történet jelképezője...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése