Logikus azt állítani, hogy az emberek jobban kedvelik a "jó" könyveket a "rosszak"-nál. Viszont bloggerként rá kellett jönnöm, hogy én valójában azokat szeretem, amikről lehet mit írni. Anno például könnyen össze tudtam hozni egy kritikát az Oravecz Nóra-könyvről. Nem tetszett, pocsék volt, de legalább meg tudtam fogalmazni, hogy miért. Viszont ennél a könyvnél csak azt érzem, hogy oké, elolvastam, de semmi különös. De tényleg. Jó, nyilván felírtam magamnak egy-két dolgot, hogy mi zavart (stb.), de így sem az igazi. Olyan megfoghatatlan az egész, úgyhogy talán a "furcsa" szóval tudnám jellemezni nem csak a regényt, hanem magát ezt a helyzetet is. No de kezdjünk neki!
A sztori maga arról szól, hogy Nell és Kyle gyakorlatilag születésük óta legjobb barátok, ám hirtelen (mondhatnám, FURCSA módon) rájönnek, hogy több van a kapcsolatukban (vagy mi), és összejönnek. Minden happy, csakhogy egy FURCSA baleset során Kyle meghal (amúgy tényleg nagyon bizarr haláleset volt, jobban el tudtam volna képzelni egy fantasy regényben), Nell pedig nyilván összetörik. A fiú temetésén Nell összefut Kyle bátyjával, Coltonnal (akivel amúgy összesen kétszer találkozott korábban wtf - oké, hogy Colt 17 éves koráig élt csak otthon, de Nell az idő alatt is mindössze 2x látta???), aki iránt valami FURCSA okból azonnal elkezd... vonzódni? érdeklődni? A fene se tudja, a lényeg, hogy két évvel később újra találkoznak, amikor is Nell még mindig fulladozik a veszteség érzésétől. A csekély cselekmény fő mozgatórugója az, hogy tudja Colt gyakorlatilag visszahozni az életbe a kb. csak vegetáló Nellt. (Ja, és közben kiderül, hogy Colt is mély sebeket hordoz, mert miért ne. Elvégre bőven elfér ennyi lelki gond 300 oldalon...) A végkifejlet gondolom senkit sem fog meglepni - de természetesen a Jóisten mentsen meg a spoilerezéstől -, de addig lesznek még mindenféle random, FURCSÁN a cselekménybe betuszakolt fordulatok,
Kezdjük a jó dolgokkal. Még tőlem is bizarrul hangzik, de jó volt a gyászról olvasni. Mármint úgy értem, hitelesnek tűnt, és nem mondom, hogy át tudtam érezni Nell fájdalmát, de érdekes volt látni, hogyan dolgozza fel Kyle halálát. Az erotikus részek is eléggé forróra sikeredtek, és az is bejött, hogy kiderült, miért az a címe a regénynek, ami. A könyvnek (túlságosan is) szerves része a zene, ami bár elsőre hiteltelennek és erőltetettnek hatott nekem, a végére egészen megszerettem.
Ami a karaktereket illeti, hát... meg fogtok lepődni, de FURCSÁK voltak. Még a szülők is, de komolyan (full feleslegesen tartották rövid pórázon anno a gyerekeket, és akkor tartottak gyakorlatilag felvilágosítást amikor Nell és Kyle már két éve lefeküdtek. Meg ilyen apróságok). A felnőtt Nellel egyébként nagyon nehezen tudtam megbarátkozni, szívesen leütöttem volna. Néha abszolút gyerekes és naiv volt, de közben úgy csinált, mintha olyan okos lenne - arról nem is beszélve, hogy elég gyorsan meguntam, hogy folyton azzal jött, "Colt ne mondja meg neki, mit csináljon, mivel nem is ismeri". De amúgy amikor ő volt a mesélő, és amikor végre túljutott a makacs zárkózottságán, már nagyjából oké volt. Colt már egy kellemesebb figura volt, bár szerintem az írónő ráerőszakolta a rosszfiú-szerepet. Megmondom miért: 1. A múltbéli részeknél sokkal "rosszfiúsabb", rockeresebb volt, mint amikor már ténylegesen közeledtek egymáshoz Nellel. 2. Elméletileg sötét múltja van/volt meg minden, de pszichológusokat is szégyenbe hozó monológokat vágott le Nellnek a gyászról. Nem is az, hogy karakteridegen volt mindez, de nekem egyszerűen nem állt össze ez a kettő, ellentmondásos volt. 3. Colt folyton azt hajtogatta, hogy nem elég jó a csajnak (mivel ugye csúnya, sötét lelkű gazember), de eléggé egyértelműen csak pozitív hatással volt rá (akkor most rosszfiú vagy nem?). 4. A Christian Greyre hajazó 
Ami még FURCSA volt, az a regény stílusa, felépítése. Először is, nem igazán tetszett a fordítás. Vagy nem tudom, lehet, hogy az írónő sara, de a nyolcmillió "papától" meg "Nelly bébitől" a falra másztam. Sok volt az önismétlés, a szájbarágós párbeszéd, és olyan bakit is találtam, hogy regény szerint a 18 éves már nagykorú, a 20 viszont még nem. A Zuhanok beléd felépítéséről még egy szót sem szóltam, pedig az is
A nemcsak FURCSA, hanem zavaró apróságokról SPOILERESEN:
Kezdjük ott, hogy ugye Kyle és Nell ezer éve legjobb barátok, aztán egy kiakadás után Nell valami ilyesmit mond/gondol: "Ja, hogy Kyle féltékeny? Vajon miért? Hát persze! Össze kéne jönnünk!" - tehát hogy így egyik pillanatról a másikra a színtiszta barátságból színtiszta szerelem lesz. Aha, persze. Aztán két nappal a pasija halála után Nell nagyon gyorsan és nem kicsit ráhangolódik Coltra. Wtf, most akkor szerelmes volt Kyle-ba vagy nem? De például az sem volt hiteles, hogy Nellt két évig (!!!) mardossa a bűntudat, a hiányérzet, Coltot is jó párszor kiosztja, hogy márpedig neki ne segítsen, hiszen nem ismeri, ám hirtelen, a semmiből, Colt karjában gondol egy ilyet: "Ja, tényleg, ideje lenne továbblépni!" Ez így mi??? Vagy megemlíthetném a nevetséges licitálásukat arra, hogy melyikük a nagyobb seggfej (tényleg így volt, nem túlzok), vagy hogy amikor Nell rájön, hogy terhes, egy szó nélkül lelép (elmenekül), mert Colt anno ezer éve olyat talált mondani, hogy nem hiányzik nekik egy terhesség. Eszébe se jut, hogy maybe meg kéne beszélni a dolgot. Na, mindegy...
(Képek: borító-konyvmolykepzo.hu, Central Park-timeout.com, énekesnő gitárral-bustle.com)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése