Hát, A védelmező is olyan volt, mint anno a Nevermore: abba a rossz vélemények miatt félve kezdtem bele, de aztán nagyon élveztem az olvasását. Most is méltatlannak éreztem Jodi Ellen Malpas könyvének 84%-os értékelését, hiszen kifejezetten izgalmasnak találtam, jókat nevetgéltem, jó volt a kémia a főszereplők között (izzott ám a levegő), és engem is kifejezetten érdekelt, hogy ki keveri a lapokat. No, de akkor jöjjön a kifejtés!
A cselekményről annyit kell tudni, hogy Camille, egy londoni milliárdos szintén gazdag lánya, halálos fenyegetést kap. Emiatt pedig apuci egy testőrt fogad fel Cami mellé, hogy az legyen szinte szó szerint a lány árnyéka. Az exkatona Jake először nem akarja elfogadni a melót, de a kínzó múltja miatt muszáj valamivel elfoglalnia magát. Azzal viszont nem számolt így sem, hogy elementáris erővel el fog kezdeni vonzódni Camihez.
Ha egyetlen félmondattal kellene kifejeznem, hogy mi tetszett a legeslegjobban az egészben, akkor azt mondanám, a kínlódások hiánya. Míg a legtöbb YA/NA... valójában a bármelyik kategóriába besorolható romantikus regények átka a finálé előtti szakítás/konfliktus - ami természetesen kell a hatalmas happy endhez. Ez valójában csak egy példa, de szerencsére a többi romi sztori kliséi sem voltak jellemzőek ebben a regényben: egyikük sem akarta eljátszani, hogy mennyire utálja a másikat, Jake sem merült el a mártírságban (mondván, hogy "ő úgysem elég jó Caminek"), és a tipikus banális félreértés is szerencsére meglepően hamar megoldódott (és nem is olyan banális, mert engem is átvertek). Ezért mindenképp hatalmas pacsi az írónőnek, de tényleg, mert alig van olyan romantikus regény, aminek olvasása közben nem akarom hajam tépni az ilyen szituktól...
És most jön a vicc: imádtam, hogy egyik szempontból egyszerű a szerelmi történet, viszont közben a legnagyobb gyengeségei a regénynek a túlzások voltak. Mert míg maga a "váz" (előző bekezdés) oké volt, apróbb töltelékelemek végtelenül, borzasztóan túlzóak voltak. Mondok egy példát: Jake, a profi, hidegvérű katona, szinte nem lát a féltékenységtől, és nem bír uralkodni magán. Kérdem én, ha egy embert ennyire tudnak irányítani az érzései (oké, hogy szerelem meg minden, de akkor is), hogy tudott ennyire hiperszuper "géppé" válni a harcmezőn? De a leggázabb egyértelműen az öncélú romantika volt. Vegyük mondjuk ezt a szitut: Cami élete veszélyben van, Jake-nek is menekülnie kell, de ezek ketten elvonulnak lubickolni a nyáltengerben (nyilván a cukiságra gondolok). Senkit nem zavart, hogy az ő rózsaszín buborékjukon kívül még mindig ott robog a kőkemény élet (mondanom sem kell, hogy Jake a saját szavaival élve, valóban egy "puhapöcs" lett, bármennyire is volt egy teljesen más ember eleinte; illetve a befejezés is pusztítóan happy lett)... Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem a nagy fenyegetések mögött lévő dolog is a háttérben elég erős volt, már-már nevetséges.
Ami a stílust illeti, váltott szemszögről beszélünk, jelen időben - azt megjegyezném, hogy annyira lekötött a regény, hogy egy jó darabig fel sem tűnt a jelen idő, pedig alapból nem szeretem és zavarni szokott. Az is nagyon tetszett, hogy a fejezetek (vagyis szemszögek) között volt némi átfedés, így megtudtuk, hogy a másik karakter (aki eddig nem narrált) hogyan élte meg az adott helyzetet. Viszont. Kicsit idegesítettek az ismételgetések (szerencsére nem volt vészes), és az, hogy az írónő mindig el akart hinteni valami félinfót a nagy titokról, mintha attól félne, hogy félbehagyom az olvasást - esetleg inkább hülyének nézett, mondván, "áá, minek még elmondani neki, hogy mi a francról van szó itt". Na, és a káromkodások. Szeretném gyorsan elmondani, hogy engem nem szokott ez zavarni, sőt, én magam is élek eme... nos, nyelvi ékszerekkel. Viszont az már kifejezetten irritál, amikor valaki nem talál szinonimát a "kefélésre". Az még hagyján, hogy durva szó és bántja a fülemet, de már csak a szóismétlések elkerülése végett is rimánkodtam egy-két "dugásért". És azt hiszem, most elsütöttem az év poénját, lol.
A karakterekkel egyébként nagyjából elvoltam. Cami szerencsére nem az az elkényeztetett hülye liba volt (egészen bírtam), és mielőtt Jake nyálgéppé vált volna, nagyon is szerettem a szemszögét: szimpatikus volt a gondolkodásmódja, hogy nem volt beképzelt, de tisztában volt önmagával, megvolt a katonás stílusa, és hitelesek voltak a vívódásai. Számomra nem az a pasi volt, akibe azonnal belehabarodtam (sőt, egyáltalán nem), de abszolút kedveltem. No, és hát kettejük között nagyon is megvolt, aminek meg kellett lennie. Imádtam a harcaikat, ahogy Cami le akarta koptatni Jake-et, a csipkelődéseiket.
Lényeg a lényeg, én nagyon jól szórakoztam a regényen; néha kicsit leült a sztori, de olvastatta magát... és így ennyi. Tök jó volt, simán újraolvasós lehet majd még valamikor.
(Képek: borító - libri.hu, bodyguard - themes.siiimple.com, vidéki ház - freshome.com, londoni felhőkarcolók - standard.co.uk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése