Kelly Creagh - Nevermore: Sohamár (Nevermore - Sohamár #1)

Ezt a könyvet úgy tudnám jellemezni, hogy nagyon érdekes alapötlet jóval gyengébb kivitelezéssel. Ennek ellenére szerettem!

Adatok:

 

·        Író: Kelly Creagh

·        Cím: Nevermore – Soha már

·        Eredeti cím: Nevermore

·        Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

·        Év: 2013 (eredeti angol változat: 2011)

Rövid tartalom: Isobelt, a pompomlányt sokként éri, hogy az irodalomórai beadandót a szótlan gót sráccal, Varennel kell közösen megcsinálnia. A lánynak azonban idővel az tűnik fel, hogy igenis szeret a fiú mellett lenni, sőt, vonzódik is hozzá. Ám arról fogalma sincs, hogy micsoda veszély leselkedik rá. Az Árnyékvilág ugyanis egyre nagyobb teret hódít meg magának...

Pozitívumok: Valójában a regény eleje egy tipikus romantikus tiniregény, mégis beszippantott, nem akartam (és nem is bírtam) leállni az olvasással. Nagyon szurkoltam a két főszereplőnek, és igazából még az iskolai (tulajdonképpen lényegtelen) dráma sem untatott. Emellett örültem, hogy a fejezetek között szinte nincs időbeli lyuk, így majdnem egyben lefolyt minden esemény. Kellett egy kis idő, de végül Isobel és Varen kapcsolata mellett a természetfeletti szál is izgalmassá vált. Az pedig már csak bónusz, hogy Poe művészete nagyon is felkeltette az érdeklődésemet.

Negatívumok: Maga az elbeszélési mód nagyon zavart. Amiatt, hogy végig E/3.-ben olvastam, emiatt pedig egyrészt sosem tudtam, hogy kiről van szó és hogy mi történik, másrészről pedig a szöveg tele volt „a fiú” és „a lány” kifejezésekkel. Túl sok volt a lényegtelen részleteket tartalmazó leírás és értelmetlen jelenet, a sok klisé, az olyan bugyuta kérdés, mint a „te aggódsz értem?”. Ami talán a legnagyobb hátránya a könyvnek számomra, az a túlzott rejtélyesség. Nem sokkal a könyv vége előtt még fogalmam sem volt, hogy tulajdonképpen miről is szól a Nevermore, mégis mi a természetfeletti szál. Az Árnyékvilág pedig zavaros, érthetetlen és unalmas volt. Nagyrészt legalábbis.

Karakterek: Női karakterek tekintetében általában érzékeny vagyok, de Isobelt gyakorlatilag mindig megértettem, még ha annyira különösen nem is szimpatizáltam bele. Varent viszont kifejezetten kedveltem a maga dumájával és cinizmusával. Ami a mellékszereplőket illeti, Gwen nagyon cuki volt, Reynolds mellett pedig Varen családja is tartogat meglepetéseket – a többiek szerintem eléggé üresek voltak.

Kedvenc idézet/rész(ek): Találtam egy-két kifejezetten feszültségteli részt, amit nagyon is élveztem (pl. Isobel a parkban). Ami az idézeteket illeti, mondanom sem kell, hogy a főszereplő srác beszólásait szerettem a legjobban.

„- Először is – vágott közbe Varen, esélyt sem adva a lánynak, hogy befejezze a mondanivalóját –, ha egyedül voltál ma este a parkban, akkor gondolom, felfogtad, hogy ez mekkora hülyeség volt.

- Igen, már gondoltam rá, köszi.

- Nagyon szívesen. Másodszor pedig – folytatta –, te tényleg nagyon be lehetsz állva, ha azt hiszed, hogy én követnélek téged, üldözésről már nem is beszélve. Ne haragudj, de az életem ennyire nem üres.”

Összességében sokkal rosszabbra számítottam, így az egyébként nem vészes, de mégiscsak függővég után várom a folytatást!

A moly.hu-n írt kritikámat pedig megtekintheted itt.