Outlander - PILOT

Én anno hogy is mondjam… nem igazán szerettem az Outlander eredetijét, a könyvváltozatot. Amikor viszont láttam, hogy a sorozat mennyi díjat zsebelt be, úgy gondoltam „Miért ne? Nézzünk bele!”. 

És azt kell, hogy mondjam, nagyon nem bántam meg. Akkor éreztem először a Pilot során, hogy tetszeni fog, amikor szokásommal ellentétben elfelejtettem jegyzetelni. Mindig le szoktam írni, hogy mit gondolok, hogy aztán könnyebb legyen véleményezni, de most úgy lekötött már az első pár perc, hogy egyszerűen elfeledkeztem a „feladatomról”… 

A cselekményről gyorsan és röviden annyit, hogy a II. világháború után a Randall házaspár, Claire és Frank a Skót Felföldre utaznak második nászútra. Egy véletlen folytán azonban a nő egyik pillanatról a másikra a múltban találja magát, a skótok és az angolok állandó harcainak világában.

Ami abszolút pozitívum, az számomra a korhűség. A jelmezek nagyon ott vannak (nekem főleg Claire ’40-es évekbeli ruhái tetszettek), de az autóktól kezdve a vidék, a látvány, a Skót Felföld mind-mind gyönyörű (pedig én aztán nem vagyok oda a borongós tájakért). A főcím is azonnal megfogott annak ellenére, hogy jobb szeretem az olyanokat, amikben tisztességgel bemutatják a színészeket és a karaktereket (lásd Gyilkos elmék vagy Teen Wolf). Az Outlanderé viszont pont annyira rejtélyes és kísérteties, mint maga a történet, úgyhogy tökéletesen beleillik a cselekmény furcsa világába. Annak is örültem, hogy hiába akadtak éjszakai, sötét jelenetek, mindent lehetett látni; és Claire narráló monológjai bár először kicsit megzavartak, arra tökéletesek, hogy ne öncélú jelenetekkel kelljen a szánkba rágni a dolgokat, hanem a főszereplő egyszerűen elmeséli azokat.

Arra egyébként mindenképp fel kell készülni már így az bemutató epizód alapján is, hogy eléggé naturalista (akár véres jelenetek, pl. sebgyógyítás), sőt, erotikus részek is lesznek. Szintén érdemes azzal számolni, hogy bődületes brit akcentussal beszélnek a színészek, a skótról pedig ne is beszéljünk! Én azért (relatív) régóta tanulom a nyelvet, de még magyar felirat mellett is erősen oda kellett figyelmen, hogy egyáltalán felfogjam, mit mondanak a szereplők.

Amit esetleg gyengeségképp tudnék felhozni, az pont a regényhűség. Vagyis nem biztos, hogy ennek a következménye, de a nagyjából egyórás epizódban, akadtak üresjáratok. Nem mondom, hogy unalmasak, inkább csak nem vitték előre a cselekményt. Pont ezért nem is tudom, sorozatként vajon hogy fogják tudni az írók fenntartani a nézők figyelmét – szerintem egy filmváltozat (vagy éppen több) esélyesebb lett volna.

A színészekről annyit, hogy szerintem jók lesznek. Bár Claire-t nagyon nem így képzeltem, a cuki Ryan Reynolds-távoli rokon „Frank”-kel viszont nagyon jól működött a dolog, teljesen elhittem, hogy ők házasok. Számomra viszont az abszolút telitalálat a Jamie megformálója. A regényben nem voltam oda a srácért, nem is olyannak gondoltam, mint ahogy a sorozatban láttam, de itt határozottan imádom. Már most. Van neki egy olyan nem is tudom… olyan ravasz tekintete, amitől abszolút nem azt a kisfiús skótot látom magam előtt, mint amit először vártam. És szerintem már most igenis megvan a kémia Jamie és Claire között.

Összességében? Nagyon tetszett! A csalódást okozó könyvélményem ellenére szerintem simán bele fogok szeretni a sorozatba. Már az első epizód befészkelte magát az agyamba, ami mindenképp jó jel. Azonnal megfogott és egyszerűen vitt magával a 20. század bemutatása és a druida szokásokkal, hiedelmekkel teli levegő, amit tökéletesen eltaláltak. Abszolúte kíváncsi vagyok, hogy a készítők mit hoznak ki az alapanyagból, úgyhogy engem egy rész után már megvettek. Szerintem meg is van az első ez évi darám.