Mostanság rettentően kevés a szabadidőm, így azt a csekélyet mindenképpen ügyesen szeretném kihasználni: éppen ezért egy nagyon jó olvasmányélménnyel szerettem volna kezdeni a 2018-as évet. Mondanom sem kell, hogy nem jött be a dolog. De! Legalább pontokba szedve összegyűjtöttem, hogy mi is zavart és/vagy idegesített, mi miatt nem tetszett Sarah J. Maas regénye.
Először azonban pár szót szólnék magáról a sztoriról, hogy mégiscsak képben legyetek: Feyre magának és éhező családja számára vadászik a téli erdőben, amikor is megöl egy hatalmas farkast. Ennek következményeként nem sokkal később egy félelmetes szörnyeteg jelenik a kunyhójukban, mondván, a farkas életéért cserébe Feyre-nek is az életével kell fizetnie. Így kerül a lány a tündérek országába, ahol persze nem úgy vannak a dolgok, mint ahogy az emberek azt a legendáik alapján tudják/gondolják. Feyre a tündérek birodalmát vezető hét főúr egyikénél, Tamlinnél él, akit a többi halálos tündérhez hasonlóan gyűlöl. Aztán persze ahogy telik-múlik az idő, Feyre érzelmei is változnak, ám a tündérekre leselkedő veszélyes kór miatt a sztori a világ megmentéséért kiált (ami persze Feyre-re hárul).- Narrálás/írásmód/stílus
Összességében az volt a gondom, hogy nem éreztem kompatibilisnek a tartalommal. Egy olyan világban, ahol az emberek (és tündérek) lovon járnak, vadászni kell az erdőben stb., rettentően zavartak a szlengszavak. Olyan, hogy „heccel” például kifejezetten nevetségesen hangzik egy tündér szájából. Vagy ha a regény tele van harccal és veszéllyel, nem biztos, hogy kell az a temérdek festői tájleírás. De Feyre megjegyzései is kizökkentettek. Feleslegesen magyarázta meg sokszor a gondolatait/cselekedeteit, illetve emellett bőven volt visszatérő ismételgetés. De tényleg. Azért emelem ki ezeket, mert a legtöbb könyvnél, amit eddig olvastam, nem voltak ilyen gondjaim.
- Cselekmény
Egyszerűen nem tetszett. Végig az volt az érzésem, hogy „mintha ezt már olvastam volna valahol”: klisé klisé hátán, rengeteg kiszámíthatóság (egyébként majdnem a szereplő is sablon volt). De szerintem ez már a rövidke történet-összefoglalómból lejött: nem hinném, hogy egy túl eredeti ötletre vall az a láncolat, hogy a főhős egy új világba kerül, ami először ellenszenves, de aztán persze rátalál a szerelme, de hopp, veszélyben van minden és mindenki, a világ a főhősre vár. Nyilvánvalóan még ezt is jól meg lehet oldani – hiszen én is olvastam már sablonos, de rettentő jó könyvet, viszont az, hogy egy eléggé hosszú regényről beszélünk, aminek a feléig kvázi semmit sem történik, azért egy jelentősen szomorúbb képet fest le.- Tamlin & a romantika
Én imádom a rosszfiúkat. Legalábbis azokat, akik annnyira azért mégsem azok, de meg az adok-kapok a szereplők között. Tulajdonképpen az ennivalóan édes jófiúkat is szeretem. Na de Tamlin. Róla már az első pillanatban a „nyál” szó jutott eszembe. Ráadásul semmit nem csinált (oké, azért harcolgatott meg minden). Egy igazi papucs volt szerintem. Mégis, hát persze egyértelmű volt, hogy a végén úgyis rettentő romi lesz a dolog – ahogy egyébként majdnem minden könyvnél tudod, hogy happy end lesz a lezárásban. De az azért nem mindegy, hogy élvezed-e olvasás közben a szereplők ismerkedését, egymás kóstolgatását, a beszólogatásokat (humor, ESETLEG fordulatok); vagy szájbarágósan tudatja veled a szerző, hogy itt bizony odáig van az egyik szereplő a másikért, lásd erőltetett (semmiből jövő, előzmények nélküli) bókolás. És itt az utóbbival találkoztam.
- Feyre
E/1.-es narrálásnál nyilvánvalóan különösen fontos, hogy az ember jóban legyen a főszereplővel. Nálam ezzel nem is szokott gond lenni, hát de ez a nő komolyan… nem lett túl szimpatikus, na (bár a végére jobb lett). Mondok néhány példát, hogy milyen is volt. Azt ugye már említettem, hogy eleinte nem igazán kedvelte a tündéreket. Sőt, már-már paranoiásan azzal volt elfoglalva, hogy „hátha mégis meg akarják ölni”. Természetesen a tündérek valójában kábé lesték minden kívánságát. Amúgy is elég sokat gondolt magáról: ki az, aki a SAJÁT nevetését a napfényhez hasonlítja? Másik: (mondjuk ez mindenhol idegesítő) miért van az, hogy ha valakinek azt mondják, maradjon a seggén, az első adandó alkalommal lelép? Nem attól lesz valaki bátor és kedvelhető, hogy nincs veszélyérzete és nem gondolkodik…- A "gonosz"/ a nagy titok/veszély
Ugyebár egy rejtélyes kór fenyegeti a tündéreket, ami persze annyira titkos, hogy Feyre-nek nem szabad semmit sem mondani róla. De! Aztán a nagy titkolózás a regény egy pontján feledésbe merül (vagy már senkit nem érdekel, a fene tudja), ezért nyugodtan a főhős (és az olvasó!!!) nyakába lehet zúdítani egy hosszú és nyakatekert háttérsztorit, amiben ráadásul nincs is sok ésszerű dolog. Ami meg „a gonoszt” (főellenséget) illeti, eltúlzottan, velejéig romlott valós indítékok nélkül. Így inkább nevetségessé vált a konfliktus és a világmegmentés.
- Rhysand
Na, ő végre egy érdekes, izgalmas karakter. Tulajdonképpen nem a regény gyengeségei közé sorolnám, hiszen nagyjából ő volt az egyetlen, akit tényleg bírtam a maga kiszámíthatatlanságával. Kvázi ő mentette meg az egész könyvet a beszólásainak és a kettősségének köszönhetően. De: 1. sokkal több szerepet adtam volna neki; 2. tartok tőle, hogy belőle is nyáltenger lesz. Mindegy, szerintem mellette kellene inkább Feyre-nek kikötnie, és a következő kötetnek gyakorlatilag csak róla kellene szólnia.- Lezárás, folytatás
Megvan a finálé, a nagy tetőpont, maradt egy-két függőben maradt kérdés (pl. eltűnt Jurian szeme és csontja); de mi az isten tud még történni a következő részben??? Légyszi sok Rhysand legyen benne, és akkor lehet, belefogok egyszer.
Meglepő módon azért akadt egy-két olyan dolog is, ami tetszett:
- Érdekes volt az alapötlet. Mind az, hogy a tündérek nem azok a klasszikus csodaszép, kedves lényeg, hanem van sötét oldaluk is, mind pedig a terjedő kór, az örökre arcon maradt álarc.
- Bár néha gyerekesen ártatlan volt az évődésük, azért voltak aranyos pillanatai is a két főszereplőnek.
- Átjött a feeling, el tudtam képzelni magam előtt a tájakat, és szívesen kipróbáltam volna az életet a tündérek világában is.
- Viszonylag korrektül megvoltak Feyre próbái (mondjuk eléggé Éhezők viadalás volt a dolog), a megfejtése a feladványnak és a lezárás is.
(Képek forrásai sorrendben: moly.hu, biologydictionary.net, debihaden.co.uk, mafilm.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése