Először akkor találkoztam ezzel a verssel, amikor anyukám javasolta, hogy ezt szavaljam el az iskolai versmondón. Általános iskolásként persze nem igazán tetszett ez a borongós hangulatú költemény, de így felnőtt(ebb) fejjel kifejezetten lenyűgöz, hogy gyakorlatilag semmi sem történik a versben, mégis annyi hangulatot, érzést át tud adni Verlaine. Tipikus 20. századi francia impresszonizmus...
Több verziója is létezik, például ez, szintén Tóth Árpádtól, viszont szerintem a közismertebb és későbbi verzió sokkal hangzatosabb, ritmusosabb, szebb. Én azt mondom, ez egy mestermű, jobb is, mint az eredeti.
Paul Verlaine – Őszi
chanson (Tóth Árpád fordítása, 1923)
Ősz húrja
zsong,
Jajong,
busong
A tájon,
S ont
monoton
Bút konokon
És fájón.
S én
csüggeteg,
Halvány
beteg,
Míg éjfél
Kong, csak
sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj
kél.
Óh, múlni
már,
Ősz! hullni
már
Eresszél!
Mint holt
avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése