Ahhoz képest, hogy milyen jókat
hallottam/olvastam erről a könyvről, sajnos elég csúnyán csalódtam…
Adatok:· Cím: Az idegen
· Eredeti cím: Outlander
· Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
· Év: 2010 (eredeti angol változat: 1991)
Rövid tartalom:
A második világháborúban ápolónőként szolgáló Claire Randall férjével Skóciában
utazgat, amikor is egy véletlen folytán a nő röpke kétszáz évet utazik vissza
az időben. Claire-nek nemcsak hozzá kell szoknia a körülményekhez és a felföldi
klánok életviteléhez, hanem az is hamar kiderül, hogy komoly veszély leselkedik…
nem csak őrá.
Pozitívumok: Annyi
tény, hogy a regény olvastatta magát. Volt egy-két kifejezetten izgalmas/érdekes
rész (házasság, börtön) és tetszett a szereplők őszintesége is. A korabeli
beszédstílus is oké volt (a balkezeseket tényleg sutáknak hívták?), és a Skót Felföld
kísérteties hangulata (a jelenben) is rendesen átjött.
Negatívumok: Hát,
belőlük aztán akadt bőven. Először is, a regény nagy része unalmas volt.
Rengeteg felesleges rész volt, a gondolatmenetet sem mindig értettem és úgy
általánosságban alig történt valami (legalább a történet rettenetes hosszához
képest). Volt egy-két elem amit szimplán nem tudtam hová tenni (szellem?
boszorkányüldözés? vallás csak úgy? ópiumos verekedés?). Amit viszont a
legjobban sajnálok, az a Jonathan Randall-féle szál (ami egyébként elég durva!!!) – valahogy abszolút nem
illett bele az időutazós sztoriba (bár meg kell hagyni, egy külön könyvként,
más stílusban kapós lehetett volna). Ami a lezárást illeti, a vége felé kissé
nyomasztóvá vált a könyv (elég keserű szájízzel gondolok rá), a konkrét befejezés
pedig hirtelen, annyira viszont nem izgalmas, hogy el akarjam olvasni a
következő részt.
Karakterek: Őszintén
szólva nem igazán voltam oda Claire-ért, bár idővel kibékültem vele. A másik
főszereplőt, Jamie-t viszonylag kedveltem, bár őket abszolút nem tudtam
elképzelni együtt – a fiú/férfi(?) elég gyereknek tűnt még nekem + a kémiát sem
éreztem köztük. Arról nem is beszélve, hogy hiába andalogtak együtt a rózsaszín
ködben, a cselekmény aztán meg sem moccant (lehet, hogy pont miattuk). Randall
kapitány legalább érdekes volt, ugyanúgy Geillis is, akin egyszerűen nem tudtam
kiigazodni (mindenesetre tartogat meglepetéseket). Rajtuk kívül egyébként
megvannak a tipikus jó és rossz karakterek, de annyi volt belőlük, hogy a
felének meg sem bírtam jegyezni a nevét.
Kedvenc idézet/rész(ek): A heves viták a főszereplők között végre életet vittek a
történésekbe (bár a jóból is megárt a sok), úgyhogy talán ezeket szerettem a
legjobban. Idézetnek ezt választottam: „…
az is lehet, hogy holnaptól felfelé fog esni az eső, nem pedig lefelé. De ez
nem jelenti azt, hogy holnap felfordított vödörrel fogom várni a tornácon.”
Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de
végre vége. Számomra szerintem ennyi volt az Outlander – bár a sorozatba
valószínűleg egyszer belenézek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése