Hatalmas a felhajtás a Papírvárosok körül, így nem volt
kérdés, hogy én is elolvasom... Kár volt.
Adatok:· Cím: Papírvárosok
· Eredeti cím: Paper Towns
· Kiadó: GABO Kiadó
· Év: 2015 (eredeti angol változat: 2008)
Rövid tartalom: Quentin (alias Q) és Margo nem is
különbözhetnének. Kiskorukban mégis legjobb barátok voltak, ám az idő
haladtával teljesen eltávolodtak egymástól. Margo a legmenőbb lány lett, Q
pedig... csak Q. Egy este azonban mégis feléledni látszik kapcsolatuk, amikor
is Margo kalandra hívja Quentint. A közösen eltöltött éjszakából nem lesz
azonban virágzó barátság ismételten. Margo ugyanis egy szó nélkül eltűnt...
Pozitívumok: Az utazós rész egészen tetszett. És Margo
teljes neve. De ennyi. Valójában utólagos magyarázattal lehetett volna érdekes
a regény üzenete (vagyis a kétféle, teljesen különböző embertípus közti jellembeli
szakadék), ám nekem egyáltalán nem jött át.
Negatívumok: Általában szeretni szoktam a férfi
szemszöget, de itt túl elmélkedés, filozofikus volt, ráadásul ez a tudományos
okoskodás kicsit sem illett egy 18 éves fiúhoz. Igazából még az izgalmasnak
szánt részeket is untam, és nem is értettem ezt a hatalmas felhajtást Margo
körül; a verselemezgetéstől pedig azt hittem falnak megyek. Ami a befejezést
illeti, egy nagy nulla volt. Semmi lezárás, semmi csattanó, semmi dráma. SEMMI.
Karakterek: Szerintem az volt a legnagyobb
gondom a könyvvel, hogy szinte az összes szereplőt utáltam. Q idegesített az
erőltetett „humorával”, a szűk látókörével és rögeszméjével, ami/aki ugyebár
Margo volt. A csaj maga fura volt (bár néha elgondolkodtató megjegyzésekkel) és
felsőbbrendű. Plusz egy hü**e pi**a. Már bocsánat. Mondjuk az utolsó monológja
során szimpatikus lett, még ha nem is sikerült megértenem. A Q-Ben-Radar
barátságra sincs jobb szó, mint a furcsa – Radar jó fej, Ben kevésbé.
Kedvenc idézet/rész(ek): „Talán
pontosan erre volt mindenekfelett szükség: ki kellett derítenem, hogy milyen is
volt Margo akkor, amikor éppen nem Margo volt.” – ez egy igazán filozofikus
gondolat Quentintől.
„Margo Roth Spiegelman
Németország volt. És Nagy-Britannia. Meg az Egyesült Államok. A cári
Oroszország. Én… én pedig Svájc vagyok. Csak ülök, terelgetem a birkáimat, és
néha jódlizok egyet.”
– ez pedig a sziporkázó humorérzékéről tanúskodik...
Azt mondom, kár volt az időmet áldozni rá. És nem is tudom,
hogy akarok-e valaha még olvasni John Green-ről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése