Tavalyhoz hasonlóan idén is összeszedtem a 2015-ben általam
olvasott könyvek közül a 10 kedvencemet; ebben a naptári évben csak 51 könyvet
sikerült befejeznem (bár még ezzel is nagyjából elégedett vagyok).
Fontos megjegyezni, hogy a listán
szereplő ÖSSZES könyvet nagyon szerettem, úgyhogy a sorrend nem (feltétlen)
mérvadó – csupán az első és a második helyezett pozíciója „biztos”.
Akkor lássuk:
10. Radhika Sanghani – Virgin: Rendkívül szórakoztató, vicces olvasmány. A cselekmény
középpontjában egy 21 éves lány áll, aki kétségbeesetten igyekszik elveszíteni
a szüzességét. Már-már bármilyen férfivel megelégedne, amikor is feltűnik a
színen a lehetséges Nagy Ő... Bár nagyon is megosztó Ellie állandóan
szerencsétlenkedő karaktere, szerintem igenis megéri elolvasni a lány
történetét. Én alig tudtam letenni.
Kategória: romantikus, vicces
9. Colleen Hoover – Ugly love: Valamiért az általam is olvasott Reménytelenhez képest nagyon lehúzta az Ugly love-ot a
nagyközönség. Pedig szerintem ez is nagyon jól kihozza az érzelmeket, a
Hoover-féle dráma is megtalálható benne. A történet középpontjában Tate áll,
aki bátyja által ismerkedik meg a pilóta Miles-szal. Rögtön erős vonzalom
alakul ki közöttük, ám a barátság extrákkal kapcsolatukat megnehezíti a férfi
zárkózottsága és a szívét nyomasztó komoly múlttal kapcsolatos titka...
Kategória: drámai, romantikus
8. Böszörményi Gyula – Leányrablás Budapesten: Egy nem mindennapi detektívtörténet a Millennium,
illetve a századforduló idejéről. A rendkívül korhűen megírt események
főszereplője a mindössze 17 éves Hangay Mili, aki eltűnt nővére után kutatva
érkezik a fővárosba. Útját egy véletlennek köszönhetően a mufurc, nőket lenéző
Ambrózy báró keresztezi. A szókimondó, talpraesett lány és Richárd báró közös nyomozását
szórakoztató szócsaták és izgalmas fordulatok kísérik.
Kategória:
izgalmas, krimi
7. Dan Wells – Nem vagyok sorozatgyilkos: Kétségtelenül különleges a 15 éves John története.
Ugyanis Dan Wells által nem egy egyszerű krimit kapunk, hiszen a főszereplő és
egyben mesélő fiú maga is szociopata. John érzi magán, hogy nem sok választja
el a városban megjelent sorozatgyilkostól, ám mégis a nyomába ered. Amellett,
hogy komoly nehézségek okoz a fiú számára visszafogni a magában lakozó szörnyet;
könnyen lehet, a rejtélyes sorozatgyilkos valamiféle természetfölötti lény...
Kategória: izgalmas, krimi, vicces
6. Borsa Brown – Az arab: Lehetne egy „normális” romantikus történet keleti
főszereplővel a középpontban, ám a regény hangulata ennél sokkal
melankolikusabb. Borsa Brown ugyanis egy szaúdi férfi és egy magyar nő
szerelmét meséli el a maga nehézségeivel és akadályaival. A regényhez hatalmas
pluszt ad az arab herceg, Gamal tolmácsolása, aki történetmesélése közben a
keleti kultúrát is részletesen bemutatja az olvasóknak.
Kategória: drámai, romantikus, rosszfiú&jólány
5. Szabó Tibor Benjámin – Az első küldetés: Egy igazán különleges könyv hat fiatalról, akik egy délutáni
iskolában csapattársak lesznek. Bár eleinte nem kedvelik egymást, hamar rá kell
jönniük, hogy muszáj összefogniuk. Az iskola körül ugyanis valami bűzlik, a
srácok pedig elhatározzák, hogy kiderítik, mi folyik a suli falain belül (és
kívül?). nyomozásaik során igazi barátok lesznek, akikkel nem mellesleg az
iskolának komoly céljai vannak...
Kategória:
izgalmas, vicces
4. Tera Lynn Childs – Hableányok kíméljenek: Az egyik legszórakoztatóbb történet, amit 2015-ben
olvastam. Lily sellő, méghozzá a tenger alatti Thalasszinia királylánya. Lily
úgy tervezi, hogy álmai fiújával megosztja titkát, hogy aztán közösen
uralkodhassanak a sellőbirodalom fölött. Csakhogy semmi sem ilyen egyszerű. A lány
utálatos és idegesítő szomszédja, Quince ugyanis természetesen beleköp a
levesébe...
Kategória:
háromszög, romantikus, vicces
3. Kody Keplinger – The Duff: E regény által ismertem meg igazán a „letehetetlen
könyv” fogalmának jelentését, így nagy kedvenc a 17 éves Bianca Piper sztorija...
Bianca okosabb annál, minthogy a suli ügyeletes szívtipróját megtűrje a
közelében. Ám a lány családjában támadt zűrökről való elterelésképp egyszer
csak váratlanul megcsókolja az utálatos Wesley Rush-t. Nagyon úgy tűnik, hogy a
módszer sikeres, így Bianca és Wesley egy titkos „ellenségek extrákkal”-kapcsolatba
kezd. Ám ez vajon meddig kivitelezhető?
Kategória: háromszög, mondanivaló, romantikus, vicces
2. C. J. Roberts – Fogoly a sötétben: Az írónő regénye mindenképp megosztó, hiszen nem
mindennapi témáról írt. A Fogoly a sötétben középpontjában ugyanis Livvie áll,
akit egy rejtélyes fiatalember elrabolt és már-már kínoz. Caleb-et csak a
bosszú érdekli. Revansot akar venni azokon, akik még gyerekkorában keserítették
meg az egész életét. Ehhez pedig Livvie (alias Cica) tökéletes. A lányt ugyanis
szexrabszolgának fogja eladni...
Kategória: izgalmas, rosszfiú&jólány
1. Lakatos Levente – Szeress jobban: Egy percig sem volt kérdés,
hogy ez a könyv fog-e az első helyre kerülni. A Szeress jobban-ban ugyanis
megtaláltam mindent, amit egy regényben szeretek. A romantikát, az izgalmat, a
fordulatok, a humort, ám a kellő érzelmi mélységet – ráadásul mindezt
minőségien tálalva. Akár olvastátok az előzményt, a Barbibébit, akár nem, mindenképp érdemes belevágni! (Az Aktust
mindenesetre azért ajánlom előbb megkaparintani)
Kategória: drámai, izgalmas, romantikus, vicces
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése