Bevallom, zsákbamacskaként vettem meg ezt a könyvet, halványlila
gőzöm sem volt, mi fog kisülni belőle. Mondjuk valami ilyesmire számítottam...
Adatok:
· Cím: Magányos szerelem
· Eredeti cím: L’amour seul
· Kiadó: Libri Kiadó
· Év: 2014 (eredeti francia változat: 2005)
Rövid tartalom: A tizenöt éves Mademoiselle D’Albrecht
állandóan magányos. Édesanyját elveszítette, a gyász bűvkörében élő apja
ridegen viselkedik vele. A fiatal lány azonban meglátja a fényt az alagút
végén, amikor gyengéd érzelmeket táplál az újdonsült tanítója, Monsieur de
Ramón iránt. Hiába alakul ki közöttük egy szenvedélyes viszony, útjuk elválik,
de egymást sosem feledik. A másik iránti hiányérzet beférkőzik a bőrük alá...
Pozitívumok: Nem tudok sok mindent írni a
Magányos szerelemről, de mindenesetre egy felkavaró olvasmányról van szó. Érzelmeket
vált ki az olvasóból; egy-két jelenetnél szó szerint összefacsarodott a szívem.
Az írói stílus pedig hihetetlenül illett a regényhez – még ha én személy szerint nem is szerettem. Ja, a borítót pedig imádom.
Negatívumok: Mint már említettem, magával a
stílussal volt a legnagyobb gondom. Pont azt a fajta történetvezetést kellett
olvasnom, amit (bocsánat, de) utálok. A tipikusan a régies, klasszikus
könyvekre jellemző, érzelmeket és személyleírások mellőző írásmódra gondolok –
nekem akaratlanul is Stendhal Vörös és feketéje ugrott be (azt nem is bírtam
végigolvasni). Gyakorlatilag csak a szereplők gondolatait olvashatjuk E/3.-ban,
ezáltal pedig alig halad valamit a cselekmény. Az elejét untam, a vége
érdekesebb lett, de közben pedig lehangoló. Mégis azt tartom, aki szereti az
ilyenfajta könyveket, biztos ezt is fogja. Egyszerűen csak nem az én zsánerem a
Magányos szerelem.
Karakterek: Egyik főszereplőt sem szerettem; de
Ramónt szimplán nem értettem (és mellesleg néha eléggé paraszt volt), Mademoiselle
D’Albrecht pedig szerintem egy borzasztóan gyenge jellem. Akit egy kicsit is
megkedveltem, az a lány nagynénje (szegénynek nem sok szerep jutott).
Kedvenc idézet(ek): „A
vallomásai, hogy fittyet hányt a titkolódzás ösztönére, olyan magasságba
emelték Mademoiselle D’Albrechtet, ahol visszanyerte a rejtelmességét, amitől
látszólag megfosztotta önmagát.”
„A könyvek oltalmat
nyújtanak a világ ellen; megszabadítanak a gondoktól; magukba gyűjtik a szépség
töredékeit. És olykor egészen megzavarnak, annyira lenyűgöznek. De nem tesznek
boldoggá. Az olvasás csak kibúvó.”
Összességében kesernyés „élményekkel” és érzésekkel lettem gazdagabb;
és bár nem mondom, hogy soha többet nem veszem újra a kezembe a könyvet, mindenképp
várok vele, amíg érettebb nem leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése