Katja Millay - A nyugalom tengere

Nagy várakozásokkal vágtam bele A nyugalom tengerének elolvasásába, mivel csak jókat hallottam róla... Senkinek sem kívánok ekkora csalódást.

 

Adatok:

 

·       Író: Katja Millay

·        Cím: A nyugalom tengere

·        Eredeti cím: The Sea of Tranquility

·        Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

·        Év: 2014 (eredeti angol változat: 2012)

Rövid tartalom: Nastya Kashnikov új életet akar kezdeni. Legfőbb vágya, hogy maga mögött hagyhassa a múltat, és ne kérdezhessen tőle senki semmit. E célja érdekében visszataszító öltözködési stílust vesz fel, és nem beszél. Egyáltalán nem. Ám ahogy ez lenni szokott, semmi sem ilyen egyszerű. Nastya figyelmét ugyanis felkelti egy fiú, akinek hasonlóan rossz sors jutott, és aki talán megértheti őt. Ehhez viszont Nastyának is meg kell nyílnia...

Pozitívumok: Nem is tudom. Drew személyét ide sorolnám; legtöbbször feldobta a történetet. Tetszettek még a vicces jelenetek, beszólások; a könyv nagyjából felénél pedig feléledt bennem a remény, hogy jó lesz ez a regény. Aztán hamar el is párolgott...

Negatívumok: Igazából mindent megtaláltam ebben a könyvben, amiért haragudni szoktam. Volt itt valószínűtlen hátráltató erő (miközben mégis mindenki a főszereplők kezére játszott), erőltetett és természetellenes jelenetek, és „kötelező”, de értelmetlen dráma. Ezek mellett sokszor borzasztóan untam a belső monológokat, illetve azt, hogy lassan halad a cselekmény előre. Az is bosszantott, hogy a szereplők képtelenek voltak bevallani még maguknak sem beismerni az érzelmeiket, minden csak úgy „magától” történt meg. A számtalan időbeli ugrás miatt pedig rengeteg részlet maradt ki, és sok kérdés maradt megválaszolatlanul.

 

Karakterek: Josh-t szerettem, bár néha túlzásokba esett és nyálasnak is éreztem olykor. Nastyát viszont egyáltalán nem tudtam megérteni. Nem tetszett a stílusa, a semmiből jött karakánsága, ami szerintem elég zavaró ellentétet képezett a múltjával, szerintem nem úgy kellett volna sokszor viselkednie, ahogy.

Kedvenc idézet(ek):

„Rám néz, és tudom, hogy komolyan beszél.

- Betegesen tisztaságmániás vagy.

- Igen, szeretek tiszta edényből enni. Nyilván elmebeteg vagyok - feleli fapofával.”

„- Már vagy százszor átöltöztem nálad. Sosem néztél oda. Az ágyadban alszom. Sosem közeledtél felém.

- Nem tudtam, hogy szabad.

- Engedélyre vártál? - Úgy néz rám, mintha őrült lennék, és talán az is vagyok.

- Azt mondtam, hímnemű vagyok. Nem azt, hogy seggfej.”

Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de határozottan megkönnyebbültem, amikor befejeztem A nyugalom tengerét. Még a tényleges lezárása a regénynek (amit igazán nem is értettem) sem váltott ki belőlem semmiféle érzelmet. Azt hiszem, most azonnal olvasnom kell valami mást.

A moly.hu-n írt kritikámat pedig megtekintheted itt.